Szeptember 10. (csütörtök)
Úgy tűnik, a jó napokat is követhetik rémes éjszakák. Erre pedig akkor jöttem rá, mikor reggel zihálva, vörös szemekkel és a tarkómra tapadt hajjal ébredtem. Álmomban a tó partján álltam és láttam valakit beleesni. Utánaugrottam és úsztam, úsztam, de nem találtam. Pont újra le akartam bukni levegővétel után, mikor megláttam valamit felém közeledni. Kíváncsian szemléltem. Már csak fél méter választott el tőle, amikor hirtelen felemelte a fejét és kitátotta a pofáját. Nem tudom, mi volt az, csak a hatalmas fogaira emlékszem. Valamikor ekkor ébredhettem fel. Komolyan olyan érzésem volt, mintha akkor kászálódtam volna ki a tóból. Amikor pedig az ágyból akartam kikecmeregni, az egész testembe fájdalom nyílalt, így visszazuhantam a lepedőre. Magamban nyugtáztam, hogy a tegnapi mentőakciómnak igencsak voltak hátulütői. Például a vállam akart minduntalan összecsuklani, miközben ülőhelyzetbe tornáztam magam és mikor innen akartam felguggolni a combom mondta fel a szolgálatot. Úgyhogy jó időmbe telt, mire felálltam és megkapaszkodtam egy szekrénybe, hogy újra össze ne essek. Elindultam a lépcső felé, de aztán arra jutottam, hogy elég kevés az esély arra, hogy újra fel tudjak jönni rajta reggeli után, hogy átöltözzek, így fogtam a cuccaimat és a táskám, majd lassan kezdtem araszolni a fal mellett. De most jött a rémálom! A lépcsőfokok sose tűntek ilyen távolinak egymástól és a földszint se tűnt még ilyen távolinak tőlem. Mire a végére értem, iszonyatosan remegtem és össze is csuklottam. Hason fekve ziháltam, a ruháim meg össze-vissza hevertek a padlón. Ekkor tűnt fel, hogy semmi más zaj nem hallatszik sehonnan. Vagyis Cathy már elment. Konkrétan a földön csúszva jutottam el a konyháig és csak itt sikerült az asztal és a székek segítségével feltápászkodnom. Az asztalon Cathy cetlije fogadott: "Jó reggelt Letti!"-na ez nem jött be-"Jó tanulást! Majd este jövök." Na ideje akkor reggeliznem! Szerencsére újabb összeesés nélkül jutottam el a kenyérig és mogyorókrémig, majd vissza az asztalhoz. Mikor jóllaktam, nehéz felállás után mentem/kúsztam a nappaliba. Felöltöztem, ami persze felért egy régi pl. indiánok féle kínzással. A mosdóban is végeztem, így a táskámat a vállamra... hát nem épp kaptam, de lassan nyöszörögve vettem és így indultam az ajtó felé, ami mögött, ahogy gondoltam, egy elég siralmas világ várt. Vagyis szerintem csak nekem nem igazán jött be, mivel csak a lámpaoszlopok szolgáltak támaszként. Persze a kerítések se szaladtak el, de miután a karomat majdnem egy német juhász szájában hagytam, arra jutottam, jobb nekem a házőrző kutyák/kerítések nélkül. Így haladtam a suli felé. Pont mikor beértem, csengettek. Pár percet késtem fizikáról, mivel a lépcsőkkel igencsak meggyűlt a bajom. Benyitottam.
-Elnézést kérek tanárnő a késésért!
-Ne forduljon elő többet! Ülj le!- intett egyet. Miközben megpróbáltam gyorsítani a tempómon, ő a naplót írta be. Előszedtem a füzetemet, könyvemet és a tolltartómat.
-Kicsit ismétlünk, így év elején. Úgyhogy had halljam a ...- és itt jó sok mindent akart hallani. Örülök, mert nem vagyok lemaradva az osztálytól. Körülbelül mindent tudtam. Mikor kicsengettek, kipakoltam az irodalomcuccom és körbenéztem, amit eddig valamiért nem tettem meg. Meglepődtem, mikor rájöttem, hogy a terem zsúfoltabb, mint az elmúlt napokban. Persze az okának felismerése nem váratott magára sokat. Az osztály teljes volt, szóval megjöttek a hiányzók. Lina épp szőke haját dobta át a válla fölött és egy szűk, tüzkizkék blúzban mutogatott valamit Melindának, aki ugyanilyen szabású, csak egy árnyalattal sötétebb blúzban volt. Persze betegségnek nyoma sem volt rajtuk! Az egyetlen, aki az orrát fújta, Elle volt. Ő a padjában ült és meredt maga elé. Lassan becsengettek irodalomra és a tanárnő meg is érkezett. Először az eddigi hiányzóknak hívta fel a figyelmét a pótlások fontosságára, majd haladtunk tovább az anyaggal. Szerencsére nem kellett sokat írni, így a szenvedésem a padban ülésre korlátozódott. A dupla óra közötti szünet gyorsan eltelt, így a tanárnő hamar folytathatta monológját, én meg a bámulást. Az óra viszonylag elviselhető volt, ezért nem tűnt örökkévalóságnak, míg csengettek. Előszedtem a francia cuccom és a biztonság kedvéért átnéztem a szavakat, amiket előző órán írtunk. Ezt jól is tettem, mert a tanárnő, mikor belépett, előrerendelt engem felelni. A szavakat kérdezte csak úgy ellenőrzés képen, hogy megtanultam e és végül egy kis 5-öst kaptam, mert nem nagy felelés volt és ebből 3 egy nagy 5-ös. Ugyanígy az egyessel is. Kisegyest hiányzó felszerelésért vagy háziért lehet kapni, és 3 egy nagy egyes. Csengőkor kiment a tanárnő és mivel tesi jött, így mindenki más is követte a példáját. Én is elég normálisan jutottam el a lépcsőig, de itt időztem... hát jó pár percet. És ekkor eljutott az agyamig egy elég elhanyagolhatatlan probléma. Méghozzá, hogy tegnapig volt csak igazolásom tesiből, így ma tornáznom kéne, ami nem tűnt valami hívogatónak. Morfondírozva értem el az öltözőig és benyitottam. És ezzel elég különös események sorát indítottam el, mivel: mikor beléptem, Lina észrevett és egy sikkantás kíséretében a nyakamba ugrott. Amivel egy furcsa üvöltéssel vegyített nyüszítést ért el nálam. Mikor meghallotta, ijedten ugrott hátra és hadarva magyarázni kezdett.
-Jaj, úúúúgy örülök neked! Egész első óra előtt vártalak, hogy köszönhessek, mert olllyan rég láttalak, erre csengő után estél be! Utána meg állandóan volt valami dolgom, így egész eddig várnom kellett! Nagyon hiányoztál nekünk Árvi!- ezzel újra megölelt, amit nem bírtak már a tagjaim, így összecsuklottam.
-Jaj, te jó ég! Jól vagy?-kérdezte ijedten, a szívére szorított kézzel Lina.
-Nem- válaszoltam nehezen kordában tartva a haragomat. Nem igaz, hogy az előző üvöltésemből nem jött rá, hogy nem kéne ölelgetnie!
-Mégis mi történt Árvi?- na itt szakadt el a cérna.
-Megmondanád ki a franc az az Árvi?- kérdeztem a földön ülve, felnézve rá.
-Hát te! Tudod a neved: Ark-ból Ar és Violet-ből vi, így lett Árvi.
-Nem, nem tudom! Mégis miért hívsz így?
-Mert minden barátnőmnek kitalálok egy nevet! Engem mindenki Linának vagy Angyalkának (Angel,ina) hív, Melindát Lindának vagy Melinek, Melanit meg a vezetéknevéből, Rance-ből Ráninak. Ellet Ellinek és téged meg Árvinak. Hát nem király?- fejezte be félig értetlenkedve, félig meg vidámságot tettetve az 'angyalka'.
-Nem, nem az- válaszoltam fáradtan, mire ő felkapta a vizet.
-Megmondanád, mi bajod? Én kedves vagyok és örülnöd kéne, hogy bevettünk magunk közé, és hogy hiányoztál nekünk!
-Tényleg?- kérdeztem vissza unottan.
-Igen! Mégis mit képzelsz? Menő vagyok és közkedvelt, de leereszkedtem hozzád és befogadtalak! Még vásárolni is hívtalak, meg egy buliba is, amit te megjegyezném, hogy meg se köszöntél! És foglalkozok veled és... Ó a francba, szólalj már meg!- kiáltotta teljesen kikelve magából.
-Köszönöm- mondtam unottan.
-Hogy mi?- kérdezte összezavarodva.
-Ha ettől jobban érzed magad, akkor megköszönöm, de amúgy semmi köszönetem nincs benne- közöltem egyszerűen.
-Hogy képzeled?! Te hálátlan kis...
-Hálátlan kis mi? Megmondanád miért is kéne hálás lennem? Az előbb a meghívást megköszöntem és tessék, most a szavazásról az infót is megköszönöm. Köszönöm még Algelina, hogy bemutatkoztál és a barátnőidet és barátaidat is megismerhettem. És belőletek nem is kérek többet! A buliról meg csak annyit, hogy az egyetlen élvezetes perce, nem, inkább fél perce az volt, amikor beleborítottalak a vízbe. És ennyi!- mondtam, miközben feltápászkodtam nagy nehezen a földről.
-Te kis rohadék! Ezért megfizetsz!- visította és hirtelen az arcom felé csapott. A körmei végigszántották az arcomat és az öltözőben beállt csendben szinte hallani lehetett a vércseppek koppanását a régen fehér, de már szürke padlón. Vér. Furcsa, most nem kezdtem el se szédülni, se hányni. Inkább Linára néztem. Meglepődtem. Ki hitte volna, hogy tényleg nekem esik?! Bár úgy láttam, ő is meglepődött saját magán. A padlón lévő pár vércseppet bámulta, majd lassan a szemembe nézett. Az ő kék szempárjában láttam, hogy az enyémek villámokat szórnak. De csak ez árulta el a bennem dúló dühöt. Megköszörültem a torkom, mire összerezzent és megszólaltam.
-Tudod, igazából én is rég behúztam volna neked, csak az a gond, hogy minden tagom fáj. Amúgy biztos lehetsz benne, hogy nem fogtam volna vissza magam, mivel egy kis nevelés nem ártana neked. De mivel így alakult, egyezzünk meg abban, hogy békén hagyjuk a másikat. Te kiadhattad a dühöd, én meg ha nagyon akarom, kordában tudom tartani, szóval további minden jót!- ezzel megfordultam, otthagyva az elképedt Linát, de mielőtt kinyitottam volna az ajtót, megtette ezt valaki más.
-Itt a ruhád! Köszönöm szépen Violet!- nyújtotta felém Sophie a pólót és nadrágot, de félúton észrevette az arcomat és megállt a keze, miközben egy elfuló-meglepett hangot adott ki, ami leginkább egy 'Huh?'-ra hasonlított. De mielőtt rákérdezhetett volna, a tanárnő lépett be.
-Lányok már becsengettek! Megmondtam, hogy ilyenkorra már mindenki legyen tornaruhában!- a szidás közben végigjártatta a tekintetét a ruhát nyújtó, leesett állú Sophein, rajtam, Linán és a háta mögött álló Melindán, Melanin és Ellen. Először csak enyhe érdeklődést mutatott az arca, majd elég gyors egymásutánban meglepetést, értetlenséget, majd valamiféle gúnyos-elmélázó megértést.
-Egy perc múlva mindenki a tornateremben legyen átöltözve!- mondta, mire a többiek besiettek. Már megfordult, mikor sikerült odajutnom hozzá.
-Tanárnő!- erre visszafordult.- Bocsánat!
-Igen? Tudod én is voltam fiatal és megértem az ilyen..
-Nem, nem- vágtam közbe, mert hirtelen rájöttem, hogy azt hiszi Linára akarok 'árulkodni'.- Csak tudom, hogy a felmentésem mára már nem érvényes, de azt szeretném kérni a tanárnőtől, hogy... hát ma se kelljen tornáznom- felvonta a szemöldökét, mire folytattam.- Um... szóval, izomlázam van és mindenem nagyon fáj és csak gondoltam, hátha- na ja, elég zavarban voltam.
-És az izomlázad okát megtudakolhatom?
-Tegnap sétáltam a Lessi-tó partján, de véletlenül beleestem és a magas faltól egész a mólókig úsztam...- nem igazán tűnt meggyőzöttnek. Most mondjam el az egészet?
-Bocsánat! Én tudom mi történt!- hát úgy látszik, elmondja valaki más a történteket. Méghozzá Dorothy volt az, aki megállt mögöttünk.
-Igen?- kérdezte a tanárnő.
-Igen!- visszhangozta. Elég határozottnak tűnt.- Vioet szerény,- ezt jó tudni- de az az igazság, hogy Sophie volt az, aki sétált és beleesett, Violet meg beugrott érte és elúszott vele a túlpartra. Szóval én megértem, ha izomláza van.
A tanárnő felvont szemöldökkel hallgatta végig, majd rám nézett és sóhajtott egyet.
-Ma! De csak és kizárólag most engedem meg!- ezzel elcsörtetett. Kérdőn Dorothyra néztem.
-Te hol voltál?
-Hát... Egyeztetni akartam vele a kosáredzésekkel kapcsolatban, aztán meg együtt jöttünk ide. És kíváncsi voltam, mit mondasz neki. Meg aztán nem tudtad valami jól meggyőzni...- vont vállat.
-Értem. Hát oké, köszi.
-Am lenne két kérdésem. az első: Tényleg annyira fáj?
-Nos, a reggeli késésem oka az volt, hogy percekbe telt pl. a lépcsőkön feljutni, meg hát az is, hogy kikeljek az ágyból. És nem azért, mert nem akartam...
-Juj! Hát az gáz! A második kérdésem meg a képeddel kapcsolatos. Ki alkotta?
-Tudod, hogy ez kétértelmű?- kérdeztem vissza, kitérve a válasz elől.
-Nah! Amúgy tényleg, de én az arcodra értettem. Szóval?
-Szerintem azért te is rájöhetsz... De inkább menned kéne átöltözni.
-Cöh!- Dorothy egy morcos pillantást vetett rám, majd otthagyott. Pár másodperc múlva Lina, Melinda, Melani és Elle jött ki, bár Elle felmentést kaphatott, mert nem volt tornacuccban. Nem is értem, Lina hogy nem bulizott ki magának kb. egy hétre még igazolást? Peckesen elvonult mellettem, hogy utána egy kicsit kiálló csempében hasra essen. Nekem pedig iszonyú erőfeszítésbe került, hogy ne kezdjek el hangosan röhögni. De a vigyorgásomat nem tudtam elrejteni, amivel kiérdemeltem a barátnőitől pár gyilkos pillantást, de fel se véve fordultam meg és sétáltam be az öltözőbe. Innen épp Sophie és Dorothy indult ki.
-A cuccokat a táskádra tettem- mondta Sophie, mire bólintottam. Még egy hosszú pillanatig néztünk egymás szemébe Dorothyval, majd én bementem, ők meg ki. Ahhoz képest, hogy fájt mindenem és az arcomat karmolás szelte át, boldog voltam. Na ja! Az öltözőben álltam és vigyorogtam. Tuti idiótának hitt volna bárki, aki így meglát. De hát ez van! Végül abbahagytam az ácsorgást és eltettem a Sophietól visszakapott ruháimat. Majd szép lassan kicammogtam és át a nyelvi előadó elé. Itt leültem egy padra és egész addig bámultam ki a fejemből, míg nem csengettek és be nem mehettem a terembe. Mindenki beszállingózott és elfoglalta a helyét, ami nekem hátul, Dorothy és Sophie mellett volt. A tanárnő nagyon energikusan jött be és rögtön a tananyagra tért, mondván: "Eddig is túl sok időt pazaroltunk és lemaradtunk a tantervtől!" Nem mintha nem ő lett volna az, aki eddig megengedte a filmnézést. De mindegy! Szóval keményen haladtunk, úgyhogy eléggé kellett figyelnem. Ezután átballagtunk matekra. A tanárnő hangosan csapta be maga mögött az ajtót és ő is azonnal belekezdett az anyagba. Nem érdekelte a lemaradó Melani, a jelentkező Lina, se a dohogó Dorothy. Egész órán folyamatosan diktált, majd kicsengőkor minden további nélkül kiviharzott a teremből. Úgyhogy mehettem haza. Beletelt jó időbe, mire a házunkban fáradtan ledőlhettem a konyhában egy székre. Utána összeütöttem valami kaját és felkullogtam a szobámba. Ebédeltem és közben bepakoltam holnapra. Tesicucc (WÁH!!), matek, amiből elég sokat kell tanuljak, nyelvtan, informatika, rajz. Szóval nekiálltam matekozni. Mire este befejeztem, megjött Cathy, így lementem nagy nehezen, hogy köszönjek neki. Beléptem a konyhába, kihúztam egy széket, lehuppantam rá és csak ekkor szólaltam meg.
-Szia Cathy!
-Szia Letti! Hoztam pizzát! Egy perc és ehetünk is- mondta, miközben háttal állva nekem rakta tányérra a szeleteket. Aztán megfordult, letette elénk a kaját és ő is leült. Majd meglátta az arcomat. Szerencsére ő már azért hozzá volt szokva a sérüléseimhez, így csak meglepődött és kérdőn vonta fel a szemöldökét. Rövidítve elmondtam a nap eseményeit. Az izomlázamat sajnálta, a Linás résznél elég dühös képet vágott, de a Dorothys és Sophies-nál mosolygott. Utána beszámoltam a matektanár terrorjáról és őt is kikérdeztem a napjáról.
Azt hiszem, összességében jó napom volt. Linát lerendeztem, Dorothyval fenntartjuk a kicsit még ingatag békét, a tesitanárnő egy picit felolvasztotta jeges szívét, és a matektanárnő... hát ő nem. Mondjuk a nap negatívuma, hogy még mindig fáj mindenem. De talán kicsit már jobb. Egy jó forró fürdőben áztatni magam néha nagyon is eredményes. Szóval a mait jó napként könyvelem el. Jó éjt!
Jó nap: :)
(Bár azért sajnálom,
hogy nem húztam be Linának,
de hát a remény hal meg utoljára!):)
